ELAC Uni-Fi Slim házimozi hangfalszett teszt

Az utóbbi években az ELAC nagy lendülettel újítja meg kedvező árú hangfal családjait. A Debut szériát követte az Uni-Fi, majd megjelent ennek módosított változata, az Uni-Fi Slim. Tesztünkben az ebből a sorozatból kialakított házimozi szettel szerzett élményeinket osztjuk meg. Az elérhető vételár tehát adott, a kérdés, hogy milyen minőséget kapunk ezért cserébe?

Karcsúsítva

Az ELAC Uni-Fi Slim sorozata a már korábban piacra került Uni-Fi család oldalági rokona. A termékismertető szerint az európai lakberendezési ízlésnek jobban megfelelve, karcsúsodva születtek újjá a hangfalak. A belső űrtartalom változatlanul hagyása mellett magasabb, keskenyebb, de mélyebb dobozokat tervezett Andrew Jones, akinek keze alól sorra kerültek ki a közelmúltban az ELAC barátságos árú, kedvező fogadtatású termékei. (Mint pl. a korábban általunk is tesztelt, valamivel alacsonyabb árfekvésű Debut sorozat.)

Nem csak az űrméret, hanem az alkalmazott hangszórókészlet is változatlan maradt, a teljes sorozat gyakorlatilag két (valójában három) hangszóróra épül. Egy 13 cm-es mélysugárzóra és a konstrukció specialitására, egy koaxiális elrendezésű, integrált magas- és középsugárzóra. Ez egy 10 cm-es középsugárzóból és annak közepében, a hangszórótekercsén belül elhelyezkedő, védőráccsal takart 2,54 cm-es selyemdóm sugárzóból áll. Ez, ha nem is egyedi, de viszonylag ritkán alkalmazott megoldás, pedig több előnnyel is rendelkezik. Egyrészt kedvezőbb a sugárzási karakterisztika, ugyanis a közepes és magas frekvenciás hanghullámok egy pontból indulnak, koherensebb hangzást eredményezve. Másrészt helytakarékos megoldás, és ennek köszönhetően a kisméretű állványos hangfal esetén is meg lehetett valósítani a háromutas konstrukciót.

A hangdobozok selyemfényűek, fehér vagy fekete színben készülnek. Ez mindenképpen előnyükre válik, mert ha már költségtakarékossági okokból nem valódi furnér borításúak, de legalább nem is egyszerű faerezetű műanyag fólia, vagy a mára kissé elcsépeltté vált “ujjlenyomat-mágnes” magasfényű zongoralakk felületűek. A karcsú állódobozok igazán elegánsan illeszthetők a különböző stílusú helyiségekbe. További esztétikai előny, hogy a takaróselyem kerete mágnesesen rögzül, nincs furatokkal teleszórva a frontoldal.

Kis létszámú család

Korábbi hangfalszett tesztjeinkben kihangsúlyozandó körülmény volt, hogy a sorozat mely tagjai képviselik a teljes családot, melyekből állt össze az éppen meghallgatandó rendszer. Nos, az Uni-Fi Slim esetén nincs lehetőség sok variációra, mert a széria minden hangdoboz fajtából (álló, center, állványos) csupán egy típust tartalmaz, így nem lehetett kérdéses az elrendezés. A meghallgatott, mélynyomó nélküli 5.0 szett az FS U5, CC U5 és BS U5 sugárzókból állt össze.

A Kaliforniában tervezett, és Kínában gyártott hangfalak műszaki paraméterinek és méreteinek áttekintésekor szembetűnőek a közös konstrukciós elvek és az egységes gyártástechnológia. A szigorú geometriájú, derékszögű vonalzóval szerkesztett, párhuzamos oldallapokkal határolt hasábforma hangdobozok közül az állványos BS U5 és az álló FS U5 teljesen azonos alapterületű, csak a magasságuk eltérő. Sőt a CC U5 centersugárzó is milliméterre azonos hasábból lett kialakítva, csak értelemszerűen elfektetve helyezkedik el, így a szélessége különbözik a másik kettőtől. Az MDF-ből készült doboztestek erőteljes belső merevítéssel rendelkeznek, minimálisra csökkentve a hangzást elszínezhető nemkívánatos rezonanciákat.

A sorozat mindegyik típusa háromutas, basszreflex rendszerű. Az ELAC jobban preferálja ezt a konstrukciót, mint a két- vagy két és félutas elrendezést. Mint minden műszaki terméknél, itt sincs kizárólagosan üdvözítő megoldás, egyaránt fel lehet sorakoztatni érveket ellene és mellette is. Három részre választott frekvenciatartomány esetén az egyes hangszórókra kevesebb feladat hárul, célirányosabban lehet hangolni őket, viszont jobban oda kell figyelni a három sáv egyensúlyára, gondosabb tervezést igénylő, bonyolultabb hangváltó szükséges. Esetünkben a keresztváltási frekvenciák 270 Hz-re és 2,7 kHz-re esnek. A keresztváltónak nem csak a tervezése, hanem a kivitelezése is igényességről árulkodik, válogatott, audiofil alkatrészekből épülnek fel.

Kettős kábelezésre viszont egyik doboznál sincs lehetőség, de a hátoldali aranyozott terminálok minőségi példányok, banándugóval szerelt vagy csupasz – akár 4 mm2 keresztmetszetű – hangszóró kábeleket fogadnak.

A kicsi BS U5 hangfalról egy korábbi tesztünkben már beszámoltunk, így most csak néhány jellemzőjét ragadjuk ki, nem ismertetjük részletekbe menően. A koaxiális hangszóró külön kamrában kapott helyet, elkülönítve a mélyhangszórótól. A megnövelt dobozmélység miatt viszont nem igazán mutatna jól falra szerelve (nincs is kiképezve a hátoldalán az erre a célra szolgáló konzol).

A hátsó kivezetésű reflexnyílás miatt és egyébként is az állványos elhelyezés javasolt. Érzékenysége csupán 85 dB, ez inkább alacsonynak, mint átlagosnak mondható, viszont cserébe 140 watt a megengedett legnagyobb erősítő teljesítmény. Ez a két adat szintén azonos az álló hangfalnál és a centersugárzónál is.

A közel egy méter magas, álló FS U5 esetén nem annyira feltűnő a nagyobb mélység, viszont a keskeny kivitel miatt oldalra kinyúló lábazattal látták el, ami kellő stabilitást biztosít. A lábakat nekünk kell felszerelni, de az alaplapon kiképzett menetes furatoknak köszönhetően ez egy pár perces, egyszerű művelet csupán.

A csomagolásban mellékelik a tüskék alá helyezhető, parketta-védő korongokat is. A hátoldalát megvizsgálva rögtön szembetűnik a doboz különlegessége, a három basszreflex nyílás.

A felső hangszórók elrendezésükben az állványos sugárzóra emlékeztetnek, a két alsó mélyhangszóró pedig egy belső elválasztónak köszönhetően, elkülönített légtérben helyezkedik el. Ez nem véletlen, a konstrukciót ismertető leírás alapján nagyon egyszerűen – és kissé felületesen – úgy lehet elképzelni, mintha egy BS U5 hangfalat alulról megtoldották volna egy két mélyhangszórós basszreflex dobozzal.

A korábban említett hangszórókészlet ugyancsak egységes, a homorú porsapkás 13 cm-es mélyhangszóró és a koaxiális sugárzó 10 cm-es középfrekvenciás membránja a papírnál jóval előnyösebb akusztikai tulajdonságokkal rendelkező könnyű és merev alumíniumból készült. A frekvenciatartomány mindegyik típus esetén 40 Hz fölött indul, és a lágy selyemdómok jellegéből adódóan 25 kHz-nél ér véget.

Hangminőség

A tényleges meghallgatás előtt (a kicsomagolás, elrendezés, összekábelezés folyamán) a hangfalak megjelenése már akaratlanul is befolyásolja elvárásainkat. Az állódobozok három mélyhangszórója és három reflexnyílása már látatlanban azt sugallta, hogy valami lehengerlő energiájú mélytartományt fogunk tapasztalni. Ez nem teljesen így alakult, a minőség – szerencsére – előnyt élvezett a mennyiséggel szemben. Nem arról van szó, hogy vérszegény, mélyhang hiányos hangzást tapasztaltunk volna, hanem rendkívül kézben tartott, jól kontrollált, és kellő energiával rendelkező basszus jellemezte az FS U5 hangképét. Erről már rögtön egy Bob Marley válogatáslemez elindítása után meggyőződhettünk. A basszusgitár erőteljes lüktetése és anyagszerű jelenléte életenergiától duzzadó alapokat teremtett a produkciónak. Nem szteroidokkal felpumpált, magamutogató mélytartománnyal, hanem határozott erejű, jó értelemben vett kérlelhetetlenül nyers és őszinte előadással bizonyított a két álló hangfal.

Andrew Jones és csapata remek munkát végzett a háromutas hangdobozok tervezésekor, a frekvenciasávok kiegyenlítetten, harmonikusan illeszkedtek egymáshoz, egyik sem akart indokolatlanul előtérbe kerülni. A középtartomány tisztán, plasztikusan, prezenszes beütéstől mentesen csendült fel. Bár rossznyelvek szerint minden hangfal jól szól, ha egy közelmikrofonozott ének és gitárzene felvétellel hallgatjuk, de egy fedett, elkenődött hangzású dobozon már semmilyen mikrofonozási technika nem segít. Az biztos, hogy esetünkben Sara K. számai alatt kinyílt a hangtér, szélesen, levegősen töltötte be a helyiséget. Amit negatívumként hozhatunk fel, hogy nagyon alacsony hangerőn (“éjszakai zenehallgatáskor”) a hangkép veszített a plasztikusságából, egysíkúvá vált. Talán a hangfalak 85 dB-es, viszonylagos érzéketlenségéből adódik, hogy kell nekik a noszogatás, hogy kinyíljanak és tudják hozni a formájukat.

A színpad, a térleképzés precíz és jól definiált volt, kis létszámú dzsessz együtteseknél (pl. Dave Brubeck Quartett) pontosan be lehetett határolni a zenészek pozícióját. Az előadás nem ragadt le a két oldalon, levált a hangfalakról, és egyenletesen,”sztereó lyuk” nélkül jelenítette meg a pódiumot. A Take Five középső harmadában a dob membránjának apró zizzenései, rezdülései tapintható közelségbe hozták a hangszert. A zongoraszólókat a legkisebb bizonytalanság nélkül, határozottan tárta elénk, gazdag felharmonikusokkal. Bár egy lágy selyemdóm nem rendelkezik olyan átvitellel, mint pl. egy fém szalagsugárzó, de egyáltalán nem éreztük fénytelennek a hangképet.

A Drive (Gázt!) c. film elején a főszereplő halk telefonbeszélgetése és a háttérben diszkréten meghúzódó, mélyhangokban domináns, hangulatot aláfestő kísérőzene a center- és a két frontsugárzó egymást kiegészítő összmunkájának köszönhetően jól kiegyensúlyozva szólalt meg, mindegyikük szabadon érvényesülhetett. A rablás utáni hajszában a walkie-talkie sávhatárolt, “rádiós” hangminősége ellenére tisztán, jól artikuláltan hallatszott a rendőrségi forgalmazás. A kereső helikopterek hangjának leképzésekor már a háttérsugárzók is jócskán kivették a részüket a közös feladatból, és tisztességgel helyt is álltak. Annak ellenére, hogy nem Atmos kódolású volt a hangsáv, az illúzió, amit teremtettek, hibátlan volt, éreztük a felettünk köröző gépeket. Később, a Mustang és a Bentley üldözéses jelenetében a motorhangoknál, fékcsikorgásoknál keményen odatette magát a rendszer, hitelesen valósította meg az akciójelenet “itt és most” érzését. Az úttestről a padkára sodródáskor a nagy alapzajban is remekül lehetett észlelni a kerekek alatt surrogó kavicsokat, az egymásnak ütköző autókról lehulló fém és műanyag törmelékek éles hangját. Az ilyen apró, villanásnyi hanghatásoknál bizonyosodott be, hogy a szett nem csak a legmarkánsabb akció effekteket képezi le hitelesen, hanem részletező képessége kiterjed az apró momentumok megmutatására is.

Koncertfilmen (Adele Live in New York City) a nyitó Hello c. számban az ének és a zongora párosa, majd a később belépő két ütőhangszeres játéka ugyancsak jól adagolva, finoman kiegyensúlyozva valósult meg. A centersugárzó által megszólaltatott ének úgy került előtérbe, hogy a kísérő zenekaron kívül a minket körülvevő közönségzajok is karakteres jelenlétet kaptak. Ez a mindenre gondosan odafigyelő, az apró részleteket is feltáró hangzásvilág végig jellemző maradt a koncert teljes tartamára. Az előadást uraló domináns ének ellenére sem sikkadtak el a zene halvány rezdülései.

Értékelés

A teljes konfiguráció nyolcszázezer forint körül vásárolható meg, de ha valaki csak sztereó rendszerben gondolkodik, akkor a két front hangfalért ennek valamivel több, mint a felét kell kifizetnie. A kedvezőnek és barátinak minősített ár így a szett által nyújtott minőséghez értendő, nem a zenei reprodukcióra alkalmatlan, egybecsomagolt műanyag szettekhez képest. A gondos tervezésnek köszönhetően a karcsúsítás csak a megjelenést, de nem a hangképet érintette, amely határozott, jól definiált jelleggel rendelkezik sztereón és mozin is.

Mérleg

+Határozott, transzparens hangzás, jól definiált sztereó térrel

+Elegáns kivitelezés

+Az állványos hangdobozok is háromutas konstrukciójúak

–Más hangfal sorozatokkal összehasonlítva, a frontsugárzók árának aránya kicsit soknak tűnik a centerhez és az állványosokhoz képest

-Alacsony hangerőn valamennyit veszít a plasztikusságából

Szubjektív vélemény

Forrás:[www.av-online.hu]