Audio-Technica kiegészítő kellékek lemezjátszókhoz

Audio-Technica kiegészítő kellékek lemezjátszókhoz

A múlt században – milyen szokatlan ezt leírni – a magyar háztartásokban általában volt egy lemezjátszó, egy Keravill üzletben vagy a Centrum és a Skála Áruházaknál vásárolt, esetleg a nyolcvanas években Ausztriából haza hozott készülék. Jól ismertek ezek a gépek, sok még ma is szolgál: Akai AP-100C, Pioneer PL-200, Hitachi HT-324, Taya esetleg a Ramovill beszerzéséből származó Dual-505 modell vagy a „Rút Kis Kacsa” a Tesla/Litovel/NAD 5120 képezték az akkori gép-parkot. Még a 90-es évek elején is sok készülék került hazai forgalmazásba. Ekkor debütált a Pro-Ject1 és az is örülhetett az akinek egy Rotel RP-855 jutott. A „jutott” kifejezés ma már furcsának tűnik, de a szocialista kereskedelemben érdekes módon lehetett megszerezni a tőkés importból származó termékeket, az eladás inkább egyfajta kiosztás jellegű volt.

A következő húsz évben keletkezett érdeklődési űr után a lemezjátszókat és lemezeket most szüleitől megörökölte a milleneumi évek generációja. A legjobb helyzetben talán az a fiatal tulajdonos van aki már a 80-as évek végén, az új vállalkozások által importált készülékek tulajdonosa, mert neki nem annyira „öreg” a gépe. Tehát egy új helyzet állt elő: előttünk a „fater” lemezjátszója, mit kezdjünk vele?! Nosza poroljuk le! Ha egy kicsit foglalkozunk is vele, csodát fogunk látni – hallani!

A napi „analógos” praxisból tudjuk, hogy a lemezgyűjéshez és a lemezjátszók üzemeltetéséhez sokféle segédeszköz szükséges. Ezért válogattunk egy híres „lemezezős” gyártó az Audio-Technica kelléktárából.

A céget alapító Hideo Matsushita 32 éves korában érkezett Tokióba, nagybátyja kapcsolatainak köszönhetően 1952-ben az akkor kaput nyitó Bridgestone Museum of Art egyik termében hanglemez-koncerteket rendeztek. A múzeum igazgatója pártolta ezt a tevékenységet, a „koncertek” látogatottsága nagy sikert, bevételt hozott. A Bridgestone Múzeumban eltöltött egy évtized múlva, 1962-ben a város közigazgatási központjában hozta létre az Audio-Technica céget. 1965-ben az AT megtalálta a koperációs lehetőséget olyan potenciális lemezkiadó társaságokkal, mint a Columbia Records és a japán Nippon Hoso Kyokai. A velük kötött szövetség segített abban, hogy az Audio-Technica az iparág vezetőjévé váljon. Hideo Matsushita csodálatos ember volt, igazí vezető, a zene iránti elkötelezettséggel, szenvedéllyel és páratlan munkastílussal.

Lehet, termék-bemutatási sorrendünk nem a feltétlenül elsőnek megvásárolandó dologgal kezdődik és a sorrend is igény szerint változhat, ennek ellenére mi logokusnak gondoljuk.

AT607

Audio-technica-AT-607

AT-AT607 lemezjátszótű-tisztítófolyadék speciális ecsettel. Amikor kezünkbe veszünk egy hangszedőt gondossággal járunk el, vigyázunk rá. Vegyük tekintetbe, hogy érzékeny műremek! Akármilyen régi vagy vadonat új, tűje hatalmas nyomással nehezedik a lemezre, ott a súrlódási hőtől felmelegszik és szinte ráég a barázdák felületéről és mélyéből előkotort, összegyűjtött szennyeződés. Amikor pici torzulásokat hallunk a hangzásban, először a tűt nézzük meg, lehet, hogy „felült” az összegyűlt szennyeződésekre, már nem tud rendesen behatolni a barázdába. Ezért fontos tisztítani.

Audio-technica_AT6101_Hangszedő-Headshell_átkötő

 

AT6101 hangszedő és headshell átkötő kábel. Bármilyen kategóriájú hangszedőnk van az első centiméterek nagyon is számítanak az itt még gyenge elektromos jel útjában. Közismert tény, ha valami már itt hiányzik a hasznos elektron-áramlásból, később nem tudjuk bele tenni. A nagyon régi kábeleket érdemes lecserélni, a jelenlegi kábelkutatások eredményeivel készített összekötő-kábelek jobbak, mint azok, amiket régen, anyag-spórolás miatt ezen a szakaszon alkalmaztak. Az Audio-Technica nagytisztaságú, oxigénmentes (PCOCC) réz vezető-alapanyagokat használ, 24K aranyozott, sajtolt érintkezőkkel a vezeték végén.

AT-LT13A

audio-technica-at-lt13a-headshell

Audio-Technica AT-LT13A Headshell. Ami tönkre tud menni az tönkre is megy, tartja a mondás. Sajnos vannak lemezjátszók amelyek összeszerelésekor ezen az egységen is spórolt a gyártó. Könnyű, vékonyka lemezből legyártva, sérülékeny darabot tett a kar végére. A könnyű súllyal egyet értünk, de az alkalmazott alumínium lemezzel nem minden esetben. Az AT kínálatában sokféle anyagból elkészített shell kapható, aranyozott SME csatlakozással. Tanácsos kikérni a szakkereskedő véleményét a hangszedő, a shell és a kar tömegének együtthatójáról. Szerelés szempontjából az AT shell-ek mindegyik modellje alulról szerelős, mert mindegyik hangszedőjük felülről is és alulról is könnyen hozzáférhető csavarozásra előkészített. (vannak konkurens márkák, amelyek csak felül szerelhető hangszedő-modelleket gyártanak – a szerk.)

AT6011

audio-technica_at6011

Audio-Technica AT6011 Antisztatikus tisztítókefe. Közvetlenül a lemezjátszó megtisztítása után kezelésbe vehetjük a hanglemezeket, biztosan porosak, ha vadonat újak akkor majd porosak lesznek. Már a lemeztasakból való kivét is sokkolóan drámai mennyiségű porhoz juttaja a lemezt, amely sztetikusan megtapad a lemez felületén. A legegyszerűbb portalanítási mód a karbonszálas kefe használata. A dupla hatékonyság elérése céljából kapható kettős méretezéssel is.

AT615

audio-technica_at615

Audio-Technica AT615 lemezjátszó vízszintező. Tulajdonképpen bármilyen asztalos-ipari vagy kőműves vízszintező megtenné, de itt „méretes” szükséges. Csinos, elegáns – nem ír, nem olvas, nem beszél – de hasznos. Mert a lemeztányér tenglyének csapágya érzékeny!!! Amennyiben lemezjátszónk nem áll tökéletesen vízszintben hamat kikopik annak csapágyazása.

AT6180

audio-technica-at6180

AT6180 stroboszkóp lemez. A lemezjátszózás fénykorában majdnem mindegyik készülék fel volt szerelve stroboszkóppal. A japán gyártásúak szinte 90%-ban. A minimalista szellemben formatervezett európai készülékekre ez már nem volt jellemző. Szükség ott van rá, ahol problémás a hálózati áram, tehát mindenhol. A Quartz Direct Drive meghajtású lemezjátszóknál is van szerepe, pedig azokban egy külön kvarc-oszcillátorral ellátott elektronika vigyáz a helyes fordulatszám-tartásra.

AT618

audio-technica-at-618-record-stabilizer-600-gram

Audio-Technica AT618 lemez leszorító súly. Kell ez nekünk? Jó kérdés. Mellette szól több érv is. A lemezfelületet egy kicsit kisimítja, kevesebbet hullámzik rajta a hangszedő, ez jótékony hatással van a hangzásra. A felülei rezonanciákat csillapítja, első gondolatra bármilyen kicsik is . Nagyobb lend-tömeget ad a lemeztányérnak, ezáltal egy kicsit stabilabbá válik a fordulatszám-tartás. Ellene szól: a tengelycspágyra gyakorolt nyomása segít jobban koptatni a lemeztányér csapágyazását. Ezért, általában csak a 600 gramm, vagy annál könnyebb súly ajánlatos, hacsak lemezjátszónk nem valami különleges, strapabíró csapággyal rendelkezik.

A kiegészítők bemutatása kapcsán felmerült tényezőkön érdemes elgondolkodni, a tanácsokat akkor is megfogadni, ha nincs még lemezjátszónk, de vásárolni szeretnénk. Az Audio-Technica kiváló minőségű termékek sorában teljes választékot kínál hangszedőkből, cseretűkből és tartozékokból. Jellemző egyik régebbi jelmondatuk: “a miracle company” that’s “just a little bit different.” Nos, éljen ez a kis különbség!

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Termékek