Nincsenek termékek a kosárban.
07
dec
dec
McIntosh MB50 – Ropogós alma az USA-ból
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elmondhatom, azok táborához tartozom, akiknek már van legalább egy készüléke a legendás amerikai gyártótól. Ennek ellenére ne gondolják azt, hogy ez a cikk eleve elfogult lesz mai látogatómról.
A McIntosh idestova közel hetven éves (2019-ben lesz) fennállása már önmagában véve is igen szép teljesítmény. Rajongótábora széles, a márkanév értéke pedig évről évre erősödik. A korai kilencvenes években egy időre japán tulajdonoshoz került a cég, egy olyan országba, ahol az audiokultúra igen-igen magas fokon űzött tevékenység. Az új cégvezető, Yutaka Oyamada első beszédében, amit az amerikai McIntosh munkavállalók felé intézett, szép gesztus tett: „Úgy szeretjük a McIntosh, ahogy van és nem kívánjuk megváltoztatni azt, ami ily sikeressé tette!” Ez a mondat, azt hiszem, mindent elmond arról, milyen fontos része is a hifinek a Mac. Mielőtt a tárgyra térnék, el szeretnék oszlatni egy kedves kis félreértést. Elterjedt városi legenda, hogy Steve Jobs, az Apple alapítója a cég korai szakaszában azért használta a számítógépei elnevezésében a Macintosh nevet, mert ő is nagy rajongója lett volna a hifigyártónak. Valójában a cég egyik mérnöke, az első Apple PC tervezője szerette volna elnevezni kedvenc almafajtájáról, a McIntoshról. Mivel nagy volt a két név közti hasonlóság, Jobs engedélyt kért a McIntoshtól a névhasználatra, amit persze nem kapott meg, így lett az Apple termékek utóneve a Macintosh, rövidítve egyszerűen csak Mac (az már csak hab a tortán, hogy korábban a McIntosh is használta a Mac elnevezést, pl. a híres 1900-as sorozatán).
A kis anekdotázás után (Csak nem állhatom meg. Azt tudták, hogy az 1969-es woodstocki fesztiválon a kor egyik legjobb rockbandája, a „The Greatful Dead’s” koncertjén a hangsugárzófalat 48 db 300 W-os McIntosh MC2300-as erősítő hajtotta?). A McIntosh hagyománytisztelő cég. Ha megnézzük készülékeik kivitelét, stílusjegyeikhez ragaszkodnak. Elég csak a logójukra gondolni, ami a mai napig változatlan formában védjegye a márkának, miközben sokan már egy tucatot is elfogyasztottak ennyi idő alatt. Az MB-50 is ragaszkodik ezekhez a formai elemekhez, előlapján a tipográfia természetesen zöld színben pompázik, hátulról megvilágítva, ahogy azt kell, anyaga természetesen valódi üveg. Kapott egy pár hagyományos RCA kimenetet, de van rajta XLR kimenet is, az egy-egy optikai és koax ki és bemenet mellett. Két wifi antennájával stabil kapcsolatot képes kiépíteni, a hátsó USB portjára nem csatlakoztatható már, csak egy USB/LAN adapter, ha vezetékkel szeretnénk a hálózatunkhoz kötni. A ma elterjed formátumok közül szinte mindent kezel 24 bites, 192 Khz-es felbontásig, de sajnos a DSD fájlok lejátszását nem támogatja, és érthetetlen, hogy miért nem működik a gapless playback (szünetmentes lejátszás). Az MB-50 koncepciója nagyban hasonlít a nemrég tesztelt iEAST Stream Pro készülékéhez. Ha van elég pénzünk, megszórhatjuk a lakást vele, akár többet is, mondjuk aktív hangsugárzókhoz csatlakoztatva és okostelefonunkról vezérelhetjük, hogy a különböző helységekben milyen zene szóljon. A szoftver, amivel én is próbálkoztam, a DTS Play-Fi, nem a McIntosh saját programja, gyakorlatilag nincs benne elrejtve semmilyen márkaspecifikus dolog. Pedig milyen jó lett volna nagy deprez műszereket nézni lejátszás közben. Tudja azt, amit a konkurencia: van netrádió, NAS hozzáférés és támogatja a manapság népszerű stream szolgáltatókat is, beleértve a TIDAL-t.
♫
Mivel bejáratott készüléket kaptam, akár rögvest le is ülhettem volna jegyzetelni, de természetesen nem tettem. Két héten keresztül csupán kötetlenül hallgattam róla, vele zenét, hol a saját NAS-omról, hol webrádiróról, hol pedig valamelyik stream szolgáltatón keresztül. Végül négy albumot választottam ki, elsőként Hobo „Vadászat” című lemezét. Ikonikus, hazai készítésű mestermunka ez a lemez. Nagyon tiszta, részletes hang csendült fel belőle, energiái méltóak a márkához, érezni rajta a hajtást, egy kis jó értelemben vett nyomulást. Hangszerhangjai vastagok és dúsak, basszusjátszó képessége igen jó. Élvezetesen tolmácsolta a Vadászatot, visszaadva a felvétel minden rezdülését. Másodikként egy Art Pepper albumot választottam, a „Modern Art, Volume 2”-őt. Fantasztikus jazz muzsika, konkrétan ez az album az 1988-as újrakiadás. Régóta megosztja a hifis társadalmat és mai napig vita tárgyát képezi mely komponens a legfontosabb egy hifi láncban. Szerencsére a többség, nagyon helyesen, a forráskészülékeket teszi az első helyre. Az én tapasztalatom is ez, súlyozást direkt nem írok, de a jó forrás mély nyomot tud hagyni a hallgatóban (a rossz pedig még annál is mélyebbet). Art Pepper zenéjén megmutatkozik, hogy a McIntosh első probálkozása a streamerek világában milyen jól sikerült. A bőgő csodásan textúrázott és pincemélyre megy, a húrok pengése, az utórezgések, mind-mind jól definiáltak. A zongorajáték (1950-es évek vége!) finom, természetes hangzású, súlya van minden billentyűnek, ami különösen annak fényében jelentős, hogy a kor technikai adottságai miatt a zongorajáték rögzítése nem mindig volt tökéletes. Az MB-50 pedig felnő a feladathoz és tökéletesen visszaadja a lemezre rögzített akkordokat. Pepper szaxofonjátéka (vagy klarinét) áthatóan levegős, képes eggyé válni a közvetítő közegével, egy percig tud bántó lenni.
Ismét magyar előadót választottam, ami bár furcsának tűnhet, de nem az. Szalóki Ági „Gingalló” című lemeze megérdemli a figyelmet. Van rajta sokféle hangszer és, amiért ide került, az a csodás énekhang. Átható, transzparens, a jelenlétérzet szinte tapintható. Az MB-50 részletezőképessége itt is tetten érhető, de a zene egységes keretbe van foglalva, nem élnek önálló életet a hangszerek. Olyan, mint egy jófajta amerikai izomautót vezetni. Tudjuk, hogy tengernyi ménes várja, hogy odalépjünk neki, de mi csak leengedett ablakkal, kilógatott kézzel krúzolunk, közben élvezzük a tájat és azt, hogy minket is megnéznek. Van ebben valami felemelő érzés, megtehetnénk, hogy uraljuk a zenét, de csak hagyjuk magunkat sodródni az árral. Végezetül egy kis rockzenével kínáltam meg, a Fleetwood Mac „Say you Will” lemezével. Erőteljes gitárhanggal, észbontó dinamikával csapott oda a McIntosh. A húrok vastag, húsos hangja az ember elevenébe vág, kézben tartja a sűrű folyamot, a hangzás stabil. Összeszedett, életteli, igazi energiabomba az amerikai készülék.
Ajánlás
Első próbálkozásra is sikerült kitűnő hangú streamert létrehoznia a McIntoshnak. Hangja friss, gyors, élettel teli, nem udvariaskodik, de azért túlzás lenne behemótnak tartani. Nem esett messze az alma a fájától, sokan szeretik a McIntosh hangot. Nekik mindenképpen ajánlom az MB-50-et, de azoknak is, akik feldobnák kicsit a rendszerük hangját egy vérbeli amerikai vassal.
Specifikáció
Forrás:[www.hifipiac.hu]
