Mikor mutatják a csöves erősítők a legjobb hangjukat?

Mikor mutatják a csöves erősítők a legjobb hangjukat?

Gyakori kérdés, hogy mennyi ideig kell az elektroncsöves erősítőket melegíteni, hogy a legjobb hangzást produkálják, és miért?

A rövid válasz az, hogy tapasztalataim szerint közel egy óra szükséges. Nem mintha a hang nem lenne szép már 10 perc múlva, ám kb. 45 perc eltelte után kezd szétnyílni igazán a színpad, és csak ekkor jelennek meg a felvétel mikro dinamikus részletei, illetve áll be a koherencia. A zene képi ábrázolásának finom részletei zsúfoltabban hideg állapotban.

audio-research_vt80-vegfok

Ez a jelenség még az előerősítőnél is megfigyelhető, ezért a végfokkal mindig egyszerre kapcsolom be, hogy a szonikus bemutatója azzal együtt érje el a maximumot. Akik 3-5 órát hallgatják a rendszerüket, biztosan észrevették, hogy az elektroncsövek folyamatosan egyre nyíltabb, és nyugodtabb hangot produkálnak. Ne próbáljon meg azzal elektroncső élettartamot spórolni, hogy hidegen kezdi el hallgatni. Sokkal jobban fogja élvezni a bemutatót, ha hazaérkezés után azonnal bekapcsolja melegedni a készülékeit, és csak miután virágot bontott a hangzás, akkor ül le zenélni.

És itt a válasz a „miért”-re: A legtöbb elektroncsöves készülék nehéz alkatrészekből épül fel. Ilyenek például a váz, a trafók, amelyek mindegyikének el kell érnie az optimális üzemi hőmérsékletet. Mikor a megfelelő hőmérséklet beállt, az áramkörök már képesek lesznek a lehető legalacsonyabb torzítás szinten dolgozni.

Audio Research_VSi75_erosito

Nem csak az fontos, hogy a készülék minden alkatrésze bemelegedjen, az is elengedhetetlen, hogy a szellőzést biztosítsa, mert az elektroncsövek különben hajlamosak a túlmelegedésre. A túlmelegedett alkatrészek élettartama csökken, ezért minden esetben vegye figyelembe a cső gyártójának, és a készülék forgalomba hozójának ajánlását.

Zárógondolat: Ha úgy gondolja, hogy az elektroncsöves erősítő hangja a bemelegedés alatt kissé magasba húz, próbálja meg bármelyik félvezetős darabot hidegen hallgatni. Ugyanúgy nem jó ötlet. Ezeknek is szükségük van minimum 10 percnyi, de gyakran hosszabb bemelegedésre. Kimondható tehát az, hogy legfeljebb a bemelegedés idő felét lehet megspórolni zenehallgatás előtt, ha félvezetős végfokot használ.

Írta: Warren Gehl Audio Research hangzás fejlesztés

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!