Vertere PHONO-1 MM/MC előerősítő

Vertere PHONO-1 MM/MC előerősítő

Touraj Moghaddam neve jól ismert hifi-körökben, mint a Roksan Audio két alapítójának egyike. Az Egyesült Királyságban éppen akkor terveztek és készítettek lemezjátszókat, amikor a CD-lejátszás elterjedése és piaci sikereinek okán az LP-lemezek iránti vágy és érdeklődés meglehetősen lecsökkent. A Roksan mégis egy sor sikert ért el több lemezjátszóval, történelmi termékeket jegyzett. A termékeket Perzsa emberek és helyek után – Xerxes, Artaxerxes, Artemiz és Darius – nevezték el.

Vertere_PH1_Phono

A közelmúltban Touraj Moghaddam új szakmai területet fedezett fel magának és „nagy fába vágott”. 2006-ban megalapította Vertere márkanevű vállalatát. Saját lemezjátszós hagyományainak folytatása mellett kábelek gyártásába fogott, kiemelkedő sikerrel. Lemezjátszó-tervezői énjét nem tudta sokáig fékezni, így hát új lemezjátszókat és elektronikákat konstruált. Állíthatjuk, hogy T. Moghaddam, a vinyl lemezjátszás művészete iránti elkötelezettségével, vezető szerepet vállalt az LP-formátum iránti érdeklődés újraélesztésében.

A Vertere MG-1 Magic Groove lemezjátszó tesztjénél már jeleztük olvasóinknak, hogy az új elektronikát is szemügyre vesszük. A tavaszi/nyári összeurópai bemutatók után került sor a A Vertere PHONO-1 MC/MM előerősítővel történt találkozásunkra. Tehát a most következő készülék a Vertere első és eddig egyetlen elektronikája, amit a cég kiindulási alapnak szánt.

A Vertere PHONO-1 egy egyszerű műszerdoboz kivitelű, ezüstszínű előlappal rendelkező készülék, megfelel más partner eszközök színvilágának, árnyalatainak, amennyiben valaki berendezéseit ezüst színben szereti, beilleszkedik a „hifi-oltár” látványába. Az előlapon egyetlen főkapcsoló található, ami mindjárt meglepő, mert a készülék akkor van bekapcsolva, amikor a kapcsoló lefelé áll. (a gyártó szerint így nem felejtjük bekapcsolva – hiába no, ez egy tömbler kapcsoló – a szerk.) Mindenesetre egy nem vakító, de fehéren világító LED figyelmeztet, hogy előerősítőnk áram alatt van.

A készülék hátulján található három-állású kapcsoló segítségével beállítható az előerősítő és a lemezjátszó alvázának közös földelése. A „Hard Ground”, „Ground Lift” vagy „Soft Ground” választható csatlakoztatással az integrált- vagy az elő-erősítővel is összekapcsolható. A beállítást akkor „találtuk el” , ha hangrendszerünk nem búg.

Vertere_PH1_Phono_back

A Vertere PHONO-1 kettő belső mikro-kapcsoló sorral (DIP Switch) rendelkezik, amelyek lehetővé teszik 15 ellenállási és 9 kapacitási érték beállítását a bal és a jobb csatornák számára. A tökéletes terhelés-illesztés döntő fontosságú a hangszedő teljesítményének maximalizálásához, mind a mozgó tekercses, mind a mozgó mágneses hangszedők alkalmazása esetén. Ebben a tekintetben a Vertere PHONO-1 semmit nem hagy a véletlenre.

Egy harmadik DIP kapcsoló-sor az illesztés pontosságának elérése céljából, nem kevesebb mint 10 jel-erősítési beállítást kínál. Ez biztosítja a minimális bemeneti szint-eltérést a rendszerben használt különböző hangszedők/források között.

Fontos figyelmeztetés! A mikro-kapcsolók állításához nem mágnesezhető szerszám, türelem, pontosság és hozzáértés szükséges. A szükséges beállításokat „önjelöltek” ne végezzék, inkább forduljunk a szakkereskedőhöz, szervizhez! Mindenképpen a használni kívánt hangszedő műszaki adatait vegyük figyelembe!

A Vertere PHONO-1 előerősítő fő panelje rozsdamentes acél árnyékoló-pajzsot használ a RIAA kiegyenlítő és az érzékeny kis-áramú előerősítő áramkörök izolálására. Kiváló minőségűek az aranyozott pályával ellátott áramköri utak, amelyek úgyszintén távol tartják a nem kívánt interferenciát az audio-jeltől. A kiváló minőségű áramköri elemek a különleges forraszanyagok használatával garantálják a konzisztens, optimális teljesítményt hosszú távon.

Vertere_PH1_Phono_inside

A tápegység minden áramköri alkatrésze kívül esik az árnyékoló pajzson és távol van bármely jelúttól.

Az egész áramkörben a legmagasabb minőségű alkatrész-elemek kerültek felhasználásra, mert a RIAA áramkör átviteli karakterisztikájának szűk frekvencia-tűrés mellett kellett megfelelni. Egy phono-elektronika kialakítása meglehetősen nagy kihívást jelent a tervezőnek, mivel az áramkörnek bármely hangszedő gyenge kimeneti jelével kell működnie. A „gyenge jel” MM hangszedők esetén 4.0 – 6.5 mVolt, MC hangszedőknél jellemzően csak egy millivolt töredéke. Ezt az apró jelet ezerszeresére kell felerősíteni és ki kell egyenlíteni a pontos RIAA szabványú jelleg-görbe pontos karakterisztikai átvitelével ahhoz, hogy erősítő-berendezéseink hűen tudják tolmácsolni az eredetileg lemezre felvett zenét. Az itt mért/garantált -0.2 dB-en belüli érték figyelemre méltó, sőt kiváló. A részletes terhelési illesztés a mozgó-tekercses és a mozgó-mágneses hangszedőkhöz, a teljesítménnyel és a kivitelezéssel kapcsolatos figyelemnek ez a szintje csak a magasabb árú termékekben található meg. A Vertere PHONO-1-et úgy tervezték, hogy elérje az összes beígért funkciót, így biztosítva a teljes élvezetet, amely gyakran hiányzik a jó minőségű lemezjátszó rendszerekből.

Meghallgatás

Csatlakoztassunk Vertere összekötő kábeleket, amelyek fejlesztésében és tervezésében T. Moghaddam jelentős szerepet játszik! Ez annál is inkább célravezető, mert bízhatunk a tervezők sok hónapig tartó összehasonlító/tesztelő munkájában.
A meghallgatásra elsőnek feltett lemez, Chick Corea – La Fiesta c. 1967-ben készült koncert felvétele (Happy Bird B90061). Az első szám, Sea Journey hallatán két oldalt a vibrafon és a zongora domináns hangtömegét halljuk, amelyek a különböző lecsengések miatt egy kicsit átfolynak egymás területére. Mögöttük jól definiált magas hangzókkal, hitelesen szólalnak meg a fúvósok. Az összhangzat nyugodt, mégis határozott. Azután a B. oldalon megkapjuk amit akartunk, Chick Corea zongoraszólójában elmerülhetünk. Itt már nem kell tesztelni, csak zenét hallgatni.

Mi következhetne ezután, természetesen a kortárs és a barát Herbie Hancock – Maiden Voyage c. 1965-ben készült albuma (BlueNote 84195), amely vitathatatlanul a 60-as évek legszebb lemeze. Hancock kreativitása csúcsán tökéletes egyensúlyt teremt a lírai jazz, a mainsztream hard bop és az avantgard jazz között. Miközben a kvintett kedves és könnyed hangvételű dallamokat játszik, hozzájutunk Hancock kiszámíthatatlan szólóihoz, tónusaihoz és harmóniáihoz. Ez egy gyönyörűen csillogó album, ami egy jól felszerelt analóg hangláncért kiállt.

A Vertere phono előerősítőjét valóban nagyon jóllehet illeszteni, valamennyi tesztelésre szánt hangszedőnk (VDH, Shure, Goldring, Benz Micro) megtalálta benne partnerét. A különböző hangszedők erényeit és az összekötő kábelek hangzásra gyakorolt hatását kimutatja. Mindezekkel együtt szofisztikált hangzást lehet kihozni belőle. A zenében szerepet játszó hangszerek felharmonikus tartalmának megjelenítése biztosítja a kifinomult, természetes hangok özönét. A dinamika-tartomány lehető legjobb kiaknázása és a legmagasabb részletfelbontás meghozza készülékünkkel szemben támasztott megelégedettségünket.

Konklúzió

A „Vertere” szó latin, jelentése fordulópont. Egy Vertere termék kipróbálása után, talán az emberek úgy találják, hogy az adott pillanatban a zene megváltozott. Ha egy szóval kellene jellemezni a produkciót, azt mondanánk, hogy ez a PHONO-1 szenzációs. Szinte minden rendelkezésre álló hangszedőhöz pontos beállítási lehetőséget kínál, ezért és a hangminősége okán újradefiniálja a belépő-szintű High-End elektronikák szabványát. A Vertere PHONO-1 minden kiváló minőségű lemezjátszóból a legjobbat hozza ki, igyekszik maximálisat nyújtani dinamikatartományban és részletfelbontásban. Kategóriájában egy árgyilkos, mert ritka, hogy ez a fajta nyitottság és átláthatóság valamint az univerzális beállítási lehetőség megtalálja ezt az árat.
A szenvedélyes „hifi-búvárok” hitvallása szerint….”minden alkalommal, amikor javítjuk a leggyengébbnek ítélt részegységen, minden sokkal jobb lesz. Akkor miért állunk meg?”….A Vertere PHONO-1 az egyik leginkább természetes hangzású előerősítő, amit ez évben hallottunk.

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció: Vertere Phono-1 Phono Előerősítő